Skip to content
Kezdőlap » Hírek » Ilyen megszállni a budai vár lábánál lévő Hotel Clarkban

Ilyen megszállni a budai vár lábánál lévő Hotel Clarkban

A Hotel Clark négycsillag superior besorolású szálloda, de atmoszférájában abszolút ötcsillagosnak néz ki.

2007-ben 59 pályaterv futott be, hogy orvosoljon egy 70 éves sebhelyet a budai Clark Ádám téren. Az Ybl Miklós által tervezett, 1862-ben elkészült palotaépület (a Budai Takarékpénztár székháza) ugyanis súlyosan megrongálódott a főváros II. világháborús ostromakor, így végül is az elbontása mellett döntöttek, egy negyed körcikknyi foghíjtelket hagyva hátra. Ezt nézte több generáció, amikor áthajtott a Lánchídon, a rakparton vagy a Főutcán. Persze, a feladat nem volt egyszerű, hiszen mégiscsak egy világörökségi helyszínre kellett valamit kitalálni, ami egyrészt elég látványos is, másrészt nem konkurál a Budavári Palotával látványban.

A befutó az ausztrál Anthony Gall lett, aki tisztelettel viszonyult az épített örökséghez és az Alagút barnájához kalibrálta az új épületet borításának árnyalatát. (Érdekes egyébként, hogy úgy hozta a történelem, hogy ismét csak egy angolszász építész nyomta rá a kézjegyét az egyik legforgalmasabb budai térre, ahogy tette ezt annak idején gróf Széchenyi István felkérésére a skót Adam Clark, aki az angliai Marlow-híd mintájára tervezte meg a Lánchídat, hogy végre normálisan lehessen közlekedni a két város közt.)

A kívülről elég minimalista, süllyesztett ablakos épület szándékosan sötét színeket kapott beltereiben is, amikért a neves belsőépítész, Bara Ákos felelt. Az épület központi motívumát, az oroszlánt a hídfők híres szobrai ihlették ugye, Szőke Gábor Miklós lobbyban megtekinthető fém büsztjén és a bejárat oroszlánfej logós fémszerkezetén túl minden szobában visszaköszön ez utóbbi grafika az ágyak felett.

A Hotel Clark négycsillag superior besorolású szálloda, de atmoszférájában abszolút ötcsillagosnak néz ki. Minőségi anyaghasználat, szép bútorok, dizájndarabok, gazdag dekoráltság jellemzi a helyiségeket. Nekünk a kedvencünk az étterem, amelyet nemcsak még Beefbar korában, hanem ezúttal is kipróbáltunk a meghívásuk alkalmából.

A nyolcadik emeleten lévő Leo Rooftop Budapest fogalom, ha menő, panorámás, teraszos koktélbárról van szó a városban – éppen ezért jó előre kell itt jelezni az asztalfoglalási szándékunkat. Ennek a nagy testvére lett aztán a monacói licenszbrand örököse a földszinten, a Leo Bistro. (Itt van egyébként a reggeliztetés is, amelynek egy része svédasztalos, a többi étel pedig frissen készül, menükártyáról kell őket megrendelni – ahogy az ilyen kategóriás hoteleknél ez már alap. Annyit mondhatunk, nekünk a francia bundáskenyér különösöen ízlett.)

Beefbar Budapest, Hotel Clark, luxury hotel, luxusszálloda

Az éttermet és a tetőteraszon lévő bárt minden további nélkül, az utcáról beesve is lehet használni, ezzel a cikkel viszont most azokra gondolunk elsősorban, akik netán vidéken, netán a határ túloldalán laknak, mégis valami klassz helyen szeretnének megszállni, ha Budapesten van üzleti vagy privát ügyük, netán csak elhozná az ember a párját egy kicsit városnézni és pihenni.

A Hotel Clark egyik legjobban összerakott tere a lobby, vizuálisan nagyon izgalmas és luxus atmoszférájú. Személy szerint nagyon tetszett nekünk, hogy ilyen gazdagon dekorált, pláne, hogy az eredeti épületből megmentett korinthoszi oszlopfők több helyen is visszaköszönnek (az előcsarnok lerakóasztalának talapzata és a recepció mögött lévő árkádokban).

Hatalmas minihexagon csempe rajongók lévén nem tudunk nem elfogultak lenni, de a bioetanol kandalló falnézetén a rozsdás hatású lemezburkolat is telitalálat. A bútorok hiába elegánsak, tűzött bársony vagy bőr darabok, egyszerűen nem lesz feszengős az érzet, mert a kiegészítők és a stílusok ütköztetése lazává, oldottá teszi a teret. (Ennek mondjuk Bara Ákos tényleg nagy mestere.)

hotel-clark-budapest-szalloda-bar-rooftop-leo

Miközben a welcome pezsgőnket hörpölgetjük, az üvegkandallón átnézve látjuk is a bárt, ami tökéletes kezdőszpot, ha az estét akár az étteremben, akár a városban akarjuk folytatni. A lobbyban elég sok az üvegfelület, és itt van kialakítva az a járat, amolyan híd is a magasban, ami a kicsi, de jól felszerelt edzőterembe és szaunába visz. Nagyon kompakt, de van minden Technogym gép, ami kellhet a lent bevitt kalóriák lemozgásához, a kilátás innen is szép, még akkor is, ha egy századfordulós bérpalota is van az utca túloldalán, és mondjuk nem dunai panoráma. (Felhívnánk a figyelmet viszont arra, hogy ez nem egy wellness szálloda, így jacuzzi, úszómedence vagy kezelések nincsenek.) Az alábbiakban pedig térjünk is rá a szobákra, amelyek elég erősre sikeredtek!

A hotel minden szobája nagyon klassz, bárhonnan szép a kilátás a homlokzati fertályról, de a legmenőbb lakosztályok a hetediken vannak, ahol mi is megszálltunk. Ezekhez már tisztességes terasz is tartozik Kartell kültéri bútorokkal. (Mi a saroklakosztályt kaptuk, itt eléggé pompás, ahogy a palota befigyel felkelésnél/lefekvésnél vagy fürdésnél.) Az ágyon viccesek az állatfejes, klasszikus portrékkal nyomott díszpárnák, és szerettük, hogy a zuhanyzó mellett van lábaskád is. (Mi inkább zuhanyzós típusok vagyunk, na de itt olyan az élmény, hogy muszáj volt kipróbálni. Aki lubickolós fajta, az egyenesen imádni fogja.)

A piperecikkek Maison Margielák – a jelenleg John Galliano által dirigált francia divatháztól más nem vesz ilyet itthon, legalábbis nem tudunk róla. Egyébként kifejezetten tetszett nekünk, hogy az ajándék bor vagy a víz meg saját címkés volt, csak hogy tudjuk, még mindig az “oroszlán barlangjában” vagyunk, ha bár a magaslati levegő és a pazar panoráma ezt könnyen feledteti.

hotel-clark-budapest-szalloda-macaron

Forrás: gentlemansreview.hu